A következőkben leírt használati utasítások, nincsenek kőbe vésve. Azokat a sok éves tapasztalat alapján találtam ki. A nem megfelelő használat és a tisztítás, karbantartás elmaradásából keletkező meghibásodásokért nem tudok garanciát vállalni.

Kecskefejés, elejétől a végéig

Ide kattintva Youtube -videon megtekinthető, hogy miként használjuk a fejőgépet. 

  • A kecskét felhajtjuk a fejőállásba, szemestakarmányt teszünk elé. Ennek köszönhetően maga jön be a fejésre. 
  • A tőgyet átmaszírozzuk. Keressük az esetleges sérüléseket, kullancsot, rendellenes csomósodást, figyeljük a hőmérsékletét. A masszírozás hatására, felkeményedik a tőgybimbó.
  • Két ujjam között, óvatosan megmasszírozom a tőgyvéget, ezzel lazítva a záró izmot.
  • Kézzel pár spriccelésnyi tejet kifejek. A tejcsatornát így öblítem át.
  • Ez volt a tőgy előkészítése a fejéshez. Ekkor kezembe veszem a kelyheket és bekapcsolom a kompresszort. A kelyhek felhelyezését követően néhány másodperc után megindul a tej áramlása.
  • Amikor a tőgy már elrenyhül, elveszti feszességét, és már nem folyik a tej, akor következik az utófejés. Ennek első lépése, hogy picit meghúzzuk és húzva tartjuk a kelyhet a tőgyvégen. Amennyiben ezt követően is elál a tej áramlása, akkor vegyük le a kelyheket, az egyik kelyhet dugózzuk le, tegyük "félre". Picit masszírózzuk át a tőgyet és anélkül, hogy elengednénk azt, tartsuk "lent" a tejet, majd a másik kezünkkel helyezzük fel a kelyhet, hogy ha még maradt tej a tőgyben, akkor azt is kiszívja. 
  • Figyelem bármilyen fejőgépről is legyen szó a kelyhet levenni csak úgy szabad, hogy a kehely és a tőgy között, a tőgyet benyomvafals levegőt engedünk be, amitől a vákuum feloldódik és erőszak nélkül elengedi a kelyhet.

  • További intelem. A vakfejés, amikor nincs tej áramlás, károsodást okozhat a tőgyben. Ez fejőgép független minden gépi fejésnél betartandó. Abban az esetben, ha a tőgynyílás nagyon apró, a tej vékony sugárban tud csak kijönni, elhúzódhat a fejés. Ez esetben célszerű időnként levenni a kelyhet egy pár másodpercre, majd lehet folytatni a munkát.

Tisztítás és karbantartás

Tisztítás, minden fejés után

ide kattintva Youtube -videon megtekinthető, a fejések utáni gyors tisztítás elvégzése.

  • A víz nem legyen 60-70C foknál melegebb. Ami a csapból legmelegebb víz folyik. 
  • A tisztítószerekkel óvatosankell bánni, mert ha nem elég alapos az öblítés akkor a mosogatószer maradvány később a tejbe jutva rossz ízt okozhat. Célszerű savas és lugos kémhatású fejőgép tisztítószert használni, a tisztítószeren fltüntetett ajánlás szerint.
  • A tisztítóvizet egy tiszta tálba, edénybe tegyük. A kelyhekből a dugót,(dugókat) egy kefével tisztítsuk meg, a kelyhetet mártsuk a tisztító vízbe, hogy a kompresszor beleszívhassa az üvegbe. Időnként emeljük ki a vízből, hogy egy kis levegőt is szívhasson. Gyakorlatilag ahol a tej közlekedik, ott fog a tisztítóvizünk is. 
  • Húzzuk ki a kelyheket a tisztítóvízből, várjuk meg amig a folyadék kiürül a tejszállító csövekből, kapcsoljuk le a kompresszort. 
  • Vegyük le a sajtár tetejét és egy kefével a tisztítsuk meg azt is. 
  • Etolsó lépés, az üveg elmosása. 
  • Célszerű a kompreszorról a csövet levenni és a tetőt úgy felakasztani, hogy az esetlegesen csőben maradt folyadék ki tudjon cseppeni.

FIGYELEM! A kompresszor bekapcsolt állapotában a tetőt ne mártsuk vízbe illetve ne hagyjuk, hogy a tisztítóvízet a kompresszor beszívja.


Levegőszűrő tisztítása (karbantartás)

ide kattintva Youtube -videon megtekinthető, a kompresszorra szerelt szűrő tisztítása. A szűrőpohárban fejés közben felgyülemlett tejhab maradvány, kondenzvíz, a pohár lecsavarásával üríthető.

A szűrőt akkor kell tisztítani, amikor elszennyeződik. Ezt mindenki maga dönti el. Amikor a szűrőpohárból kiönti a kondenzvizet, akkor rá kell pillantani a szűrő belsejére, illetve a szűrőre (fehér kis műanyag henger) és az alapján el lehet dönteni, hogy megérett e a takarításra. A cél, hogy minél kevesebb szennyeződés jusson be a kompresszorba.

  • A szűrőről levesszük a csövet, letekerjük a poharat az aljáról, lecsavarjuk az egész szűrőt a kompresszorról, a szűrőházból kitekerjük a filtert.
  • Minden alkatrészt beleteszünk az üvegbe. Hypót öntünk a szívócsőbe, hogy az teljesen átjárja a csövet. Majd az alkatrészekre is öntünk hypot.
  • Hagyjuk állni 6-8 órát.
  • Az üveg tartalmát öntsük a csapba, ahol bő vízzel el is tudjuk öblíteni. Amennyiben szükséges, használunk kis kefét a tökéletes tisztítás érdekében.
  • Öblítés után, ha van még rá idő, hagyjuk száradni.
  • Szereljük össze és ellenőrizzük a nyomást (vákuum mértékét ~ - 500 mbar)

Használhatunk más tisztítószert is, nekem ez vált be. Ami fontos, hogy fertőtlenítsen és ne maradjon utána semmi szag anyag.

A szűrőt függőleges helyzetbe kell beállítani, akkor is ha nem tudjuk ütközésig meghúzni. 

A szűrőpoharat érzéssel tekerjük fel a helyére, nem kell megtépni.

Fontos, hogy Hypot és ne Hypo oldatot használjunk.

FIGYELEM! A Hypot védőfelszerelésben (kesztyű, szemüveg) kezeljük.

Kompresszor tisztítása (karbantartás)

ide kattintva Youtube -videon megtekinthető, a kompresszor tisztítása karbantartása. Fejés közben előfordulhat, hogy tejhab, kondenzvíz, bejut a kompresszorba. Ezt ki kell takarítani, hogy a gép ne romoljon el. Természetesen ez is egy könnyen javítható meghibásodás, melyet bárki el tud végezni. Ezt a karbantartást akkor kell elvégezni, ha nem elégséges a vákuum. Ezt úgy lehet megvizsgálni, hogy a kompresszornál a szívó csonkot be kell fogni az újunkkal és bekapcsolni a kompresszort. Alap esetben 550 - 600 mbar -ig tér ki a mutató és a kompresszor lekapcsolását követően (az újunkat folyamatosan a szívócsonkon tartjuk) a mutató nem kezd el visszafelé kúszni. Ahogy az a videón is látható. Lehet fejni a géppel, ha csak kis mértékben nem megtartott a vákuum, de célszerű mielőbb beiktatni egy karbantartást.

A következőkben leírt karbantartáshoz szükség lesz egy 4 -es inbusz kulcsra és egy használaton kívüli fogkefére.

  • Első lépésként, levesszük a hengerfejet, szelepfedelet, hüvelyt.
  • Minden alkatrészt el kell takarítani a szennyeződéstől illetve az esetleges korróziótól. Vékony filmszerű WD40 permettel célszerű megszórni. 
  • Amire oda kell figyelni, ha már szét lett szedve: A dugattyú karmantyú széle nincs e berepedve, deformálódva. A hüvely belső felületén van e hossz irányú karmolódás. A szelepfedelet (fekete lap benne két kis fehér szilikon szeleppel) és a hüvelyt tömítő "O" gyűrű nincs e ellaposodva, A szelepfedélről nem pereg e a festék, esetleg nem e korrodált. A szelepek a helyükön vannak e, szívó oldalon a tányér alul, nyomó oldalon a tányér felül helyezkedik el. A hengerfejben a tömítés nincs e ellaposodva és a helyén van e? Nincs a tömítésre ragadva korrodátum. A hengerfejben ne maradjon korrózió. A szívócsonkot, összesodort csiszolópapírral lehet kitisztítani, természetesen a szűrőt le ki kell csavarni.
  • A dugattyún egy kissé kemény gumi (gyűrű), melyet óvatosan lehajtunk és a tövéből eltávolítjuk a szennyeződést. Ez után a karmantyút visszahúzzuk kissé és ráfordítjuk a hüvelyt. A hüvely csak ráfordítással felhelyezhető. 
  • A szelepfedélről (fekete lap, melyben alulról és felűről szilikon lapocska (szelep)van) el kell távolítani a szennyeződést esetlegesen felpattogzott festéket. Amennyiben a felpattogott festék a szelep alatti részen van, akkor a festéket teljesen el kell távolítani. Azt is ami nem akar feljönni. A szelep ugyanis csak így tudja ellátni a feladatát. A művelet lényege, hogy a szelepnek a felületen tökéletesen kell illeszkedni. Elég egy pici szennyeződés, ami eltartja és akkor már nem megfelelően funkcionál. Tervezem ipari műanyagból elkészíteni a szelep fedelet, és akkor a festék felpatogzódás megszűnik.
  • Amennyiben a szelepfedélből ki kellett venni a szelepeket, akkor azokat tegyük vissza, figyelve a helyes irányt. Ha nincs már szára a szelepnek, akkor cérnát lehet használni a visszafordításhoz. Tegyük vissza az "O" gyűrűt is, mely a szelepfedél és a hüvely között tömít. majd a szelepfedél mehet vissza a helyére. 
  • A hengerfejet is meg kell tisztítani a korrodátumtól. Erre alkalmas egy fogkefe, vagy egy pici drótkefe. A szűrőt le kell tekerni a hengerfejről. A szűrő csatlakozását a hengerfejben, egy összetekert csiszolópapírral tudjuk kitakarítani. Célszerű sűrítettlevegővel ki fújatni a résekből a port, majd egész vékony réteg WD 40 -el egy filmréteget létrehozni a felületeken. Ez lassítja a további korródálódást. 
  • Tegyük vissza a hengerfejet, óvatosan húzzuk meg a csavarokat, és próbáljuk ki a kompresszort. Fogjuk be a szívócsonkot, egy gumilapocskával, vagy akár az újunkkal és kapcsoljuk be a kompresszort. Amennyiben a mutató 500 mbar -t eléri, kapcsoljuk ki a kompresszort, de az újunkat még ne vegyük le a csonkról. Amennyiben a mutató nem kezd vissza kúszni, vagy csak nagyon lassan, akkor jó munkát végeztünk. Ha visszaszalad a mutató, holott be van fogva a szívócsonk, akkor nem volt megfelelő a takarítás, vagy kimaradt egy alkatrész. 
  • Amennyiben sikerült a karbantartás, akkor mehet vissza a szűrő és használatra kész a kompresszor. 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.